Banner

 

Jelentkezés EZEN a linken 

Bejelentkezés

 

 Szálló-

vendégek

fogadása:

Egész évben

 

 

 

 

Árak 2021-ben

"Boldog Élet" túra- és kerékpáros életmódtábor 2021 - Bózsva


2021. július 18–25.

GyümölcskockákSzeretettel várjuk azokat, akik szeretnék megélni és kipróbálni a kiegyensúlyozott egészséges életmód nyújtotta vidám, dinamikus, kalandos közösségi élményt. Este lélekápolásra is lehetőség lesz, amikor a Biblia tanácsaiból meríthetünk, felnőttek és külön a gyerekek. Nem feledkezünk meg azokról sem, akik szakmai ismereteket szeretnének hallani minden délelőtt. Fő témánk: Gyógyítás vagy ámítás?  

Szakmai előadók:

Dr. Gyetvai Gellért, Ócsai Tamás, Horváth Gábor, Juhász Zsolt, dr. Ősz-Farkas Ernő.

  

Kik jöhetnek? 

A tábor minden generációt megszólít. A gyerekeknek életkor szerint csoportos bibliai és kézműves foglalkozást tartunk a délelőtti és esti előadások alatt. A tiniknek Horváth Gábor addiktológus-lelkész tart foglalkozást. A fiatalok megsimerhetik fizikai teljesítőképességük határait. Az egészségőrzők egyszerűen csak jól érezhetik magukat. 'Idősek is elkezdhetik" csoport is indul. 

 

Biciklis csapat

Kiemelt cél

Ezt a kísérletet érdemes bárkinek megtenni, attól függetlenül, hogy mit gyakorol a hétköznapokban. A rendszeres testmozgás, friss levegő, elegendő mennyiségű vízfogyasztás, napfény, 8 óra alvás, közösség, lelki egyensúly, változatos étrend, bizalom – a természet igazi gyógyszerei.A program szervezőinek kiemelt célja az egészséges életmód őrzése. A tábor lehetőséget biztosít az egészséges életmód elemeit kipróbálni és együtt alkalmazni. 

 

Kerékpáros túrák

Nem feledkezünk meg azokról sem, akik szakmai ismereteket szeretnének hallani minden délelőtt. Fő témánk: Gyógyítás vagy ámítás?  A biciklis részleg résztvevői – Juhász Zsolt és Fenyvesi Tibor vezetésével – két lehetőség közül választhatnak. Az egyiket kisebb távokat és könnyebb terepviszonyokat kedvelők számára ajánljuk, a másikat haladóknak, nagyobb fizikai kihívásokra vágyóknak. 

  

Gyalogtúrák

Túrázó csapat

gyalogos túrázók három lehetőség közül választhatnak:

    • Gyerekes családok és idősebbek csoportja – kis távolság, természet szépségeire érzékeny résztvevőknek, ahol a gyaloglás, pihenés, beszélgetés, meditáció elemi váltakozva megtalálhatók – Horváth Gábor lelkész vezetésével 
    • Szenior csoport – 60 év felettiek, akik jó erőben vannak, szívesen gyalogolnak, de térdkímélő távolságot és terepviszonyokat választanának – Czakó László életmódtanácsadó, túravezető vezetésével. 
    • Túra csoport – napi 15 km feletti teljesítmény, 200-400m feletti szintkülönbségekkel – Kertész Zoltán, térképész technikus vezetésével.


Étkezés

Vegán és lakto-ovo vegetáriánus - választás szerint. A reggeli bőséges, svédasztalos alkalom, amikor mindenki készíthet szendvicset magának ebédidőre. Este kétfogásos meleg vacsora várja a vendégeket. 

 

Sport

Esténként sportra hívjuk azokat, akik nem fáradtak le eléggé a túrák alatt :-)

 

Turnusvezetők:

dr. Ősz-Farkas Ernő, ESZO vezető és Horváth Gábor, addiktológus, ESZO munkatárs

 

Túravezető: Czakó László, életmód-tanácsadó és társai 

Biciklis túravezető: Juhász Zsolt és Fenyvesi Tibor, kerékpársport szakértő 

Gyerekfoglalkozásokat koordinálja: Ősz-Farkas Ábel